# Imagine (Kai)

Ezt a drága édes Lucasznak írtam, két okból:

1, Alig  rakok ki valamit ide, és idegesít xD

2, Imádom ezt a hülye qx-ot, és remélem tetszik neki ;;;;

- Hol van? - ordítottam, amint felértem az emeletre.

- Még vizsgálják... - motyogta Lay.
- El sem hiszem, hogy ez történt.... - magyarázta Kyungsoo fapofával.
- Mikor jönnek ki? - sírtam.
- Nem tudjuk... - dadogta Luhan.
- Már fél órája bent vannak - jött közelebb Chen. - De nyugodj meg, nem lesz semmi baja, erős gyerek! - ölelt át.
- Mi van, ha valami komoly történt? Azt nem élném túl... - sírtam még jobban.
- Csak a fáradtság miatt lett rosszul! - nyugtatott Suho is.
Negyed óra sírás után kijött az előttünk lévő kórteremből az orvos, és elmondta mi is történt pontosan Jonginnal. Olyan latin szavakat használt, amitől teljesen megijedtem, mert azt hittem valami súlyos baja van Kainak, majd a földön, összekuporodva kezdtem sírni.Elszaladtam a vécére, hogy a többiek ne lássanak, majd újabb 10 perc után kimásztam a mosdóból. Nagyon rosszul éreztem magam, egyből le is ültem a fiúkhoz.
- Minden rendben? - jött közelebb Sehun. Mielőtt válaszolhattam volna, Kris kezdte lefordítani a latin szöveget.
- Az orvos annyit mondott, hogy Kai nem evett, és nem pihent eleget, szóval csak kimerült, de bent tartják pár napra.
- Tudsz latinul? - kérdezte tőle Chanyeol.
- Megkérdeztem a doktor urat, hogy mit is mondott.
- Senkinek sem tűnt fel, hogy Jill lassan meghal itt? - szaladt oda hozzám Tao is. Kettőt pislogtam, majd a földön voltam. Annyit hallottam, hogy Baekhyun üvöltözik, hogy jöjjön már egy orvos, és utána se kép, se hang.
Nem tudom mikor, de arra keltem, hogy valami (később jöttem rá, hogy ez inkább VALAKI) csikizi a kezemet. Szemeim nem akartam kinyitni, úgy éreztem magam, mint mikor reggel otthon fekszünk Jonginnal, és egyikünk se akar menni dolgozni. Megerőltettem magam, majd szememet kinyitottam, és az Ő édes mosolyával találtam szemben magam.
- Szia - suttogta vigyorogva.
- Szia - válaszoltam neki. - Jól vagy? - próbáltam felülni.
- Velem ne törődj, inkább vigyázz magadra! A szívbajt hoztad rám, Jill... - hajtotta le fejét.
- Te meg rám... Azért is fekszek itt, mert a sok sírástól elszédültem.... De te hogy-hogy itt vagy?
- A melletted lévő ágy az enyém! Így legalább figyelhetek rád! - adott puszit homlokomra.
- Ez aranyos tőled - mosolyodtam el, majd kopogást hallottunk.
- Gyertek! - szólt ki Kai, majd mind a 11 hülye berontott abba a pici kórterembe. Este elzavartuk őket, majd elalvás előtt Jongin odajött megint az ágyamhoz beszélgetni. Megígértette velem, hogy addig nem sírok legközelebb, amíg nem tudom, hogy pontosan mi baja, és nem hozom rá a szívbajt se többet. Bólogattam neki, majd hosszasan megcsókolt "jóéjt puszi" gyanánt.

-Ymola, aki Jamie-

# Imagine (Hyuk)

Este 10 fele járhat az idő. Kint vagyok a parkba a fiukkal és hócsatázunk. Csak Hyuk hiányzik. - N! Hyuk hol van már? - kérdeztem. - Ott kellett maradnia a próba után... - De miért? - Neki kell megírni az új szám szövegét. - Értem... - szomorodtam el. - Ne szomorkodj, hisz szülinapod van! - dobott meg egy hógolyóval Ken. - Most visszakapod! - futottam utána...Sokáig játszottunk még, de mire hazaértem már fél 12 lehetett. Mikor beléptem az ajtón Hyuk egyből elém ugrott. - Boldog szülinapot! - csókolt meg, majd egy kezembe nyomott egy csokor rózsát. - Köszönöm! - pusziltam meg és magamhoz szorítottam. - Van meg egy ajándékom...- mosolygott. - Micsoda? - Gyere! - fogta meg a kezem és bevezetett a fürdőszobába. Mindenhol rózsaszirmok és gyertyák voltak. - Jó fürdőzést! - ölelt át hátulról és egy apró puszit adott az arcomra. Gyorsan ledobtam ruháimat és beszálltam a kádba. - Hyuk! - Igen? - fordult vissza. - Te nem jössz? - néztem rá szomorúan. - Nem zavarlak? - nézte a földet. - Dehogy zavarsz! - mosolyogtam rá. Nagy vigyorral az arcán becsukta az ajtót. Levetkőzött és gyorsan beszállt ő is, velem szembe. Csak néztük egymást mosolyogva, mikor hirtelen arcomba dobott egy csomó habot. - Hyuk! - szóltam rá. - Bocsi... - törölte le arcomról. - Most visszakapod! - nevettem és arcába nyomtam egy marék habot, de azonnal le is törölte. - Ha harc, hát legyen harc! - mászott felém. Úgy nézhettem ki, mint egy paradicsom. Hosszasan szemeztünk egymással, majd ajkaimra tapadt. - Szeretlek... - suttogta miközben ajkaink meg összértek.

 - Jill -



# Imagine (Ken)

Kint vagyok a parkba. A hó szakad, én meg nyugodtan üldögélek egy jeges padon. Még haza is kéne mennem átöltözni és készülődni...De minek, ha engem senki sem kísér el? A barátom nem rég csalt meg a legjobb barátnőmmel. Mit ne mondjak, eléggé rosszul esett...Azt hiszem elindulok haza, meg a végén nehogy elkéssek. Felrohantam a szobámba és kikészítettem valami csinos ruhát, majd elmentem lezuhanyozni. Megszárítottam a hajamat és egy kicsit kisminkeltem magam. Felöltöztem és mehettem is vissza a suliba. Minek kötelező menni erre a hülyeségre?... Hamar odaértem, de a buli mar nagyban folyt. Átmentem a nagy tömegen és odamentem a büféhez. Vettem egy kis csokit meg vizet és leültem egy bárszékre. Onnan néztem a többieket. Mindenki jól érzi magát csak én nem. Lassan felsétáltam a termünkbe és felültem a padomra...Mar egy jó ideje itt ülök a sötét terembe, mikor a nagy semmiből hangokra leszek figyelmes. - Nem fog fájni, gyorsan végzünk és elhúzok innen. Nem fogja tudni senki... - hallottam meg a halk hangot. Kibattyogtam és keresni kezdtem a termet, ahonnan jöttek a hangok. - Kérlek ne! - mondta a másik személy, a végét egy kicsit hangosabban. - Ez Ken! - kaptam fel a fejem. Berontottam, majd láttam, hogy Jill kihúzza Ken szívéből a kést. Elsírtam magam. A kezéből gyorsan kikaptam a kést. - Te hülye állat! - löktem a falnak, majd végighúztam kezén a kést. Hirtelen elfutott és az ajtó elé egy papírdarabot dobott Felvettem és elolvastam."Nem volt köztünk semmi, csak felbéreltek, hogy öljem meg. Viszont, ha nem tettem volna meg, akkor nekem annyi...Hidd el nekem is ugyanolyan rossz, mint most neked. Kérlek ne haragudj, tényleg nem tettem volna meg, de féltem, hogy akkor engem végeznek ki..."


*1 evvel később* Túl vagyunk Ken temetésen. Jill is ott volt, de nem szóltam hozza. Csak én tudtam az egészről, meg a fiuknak se mondtam el semmit...Mivel Jill nem tudott azzal a tudattal élni, hogy gyilkosságot követett el, így pszichológushoz járt...De sajnos nem segített neki sokat...Pár hónapra rá öngyilkos lett. Én találtam meg a saját házukban, amikor a szüleik nyaralni mentek. A fürdőkádban feküdt eszméletlenül. Vagyis csak én hittem azt...Többé mar nem beszélünk...Nem akartam, hogy így végződjön...Csak magamhoz szorítottam és zokogtam... - Nem haragszom...

  - Jill -

 

#2 Imagine (Ravi)

Lucámnak <3 remélem tetszeni fog k? :(

Karácsony elteltével sok süti marad egy átlagos háztartásban. Igen, ezt mondják az okosok. Akkor ők még nem éltek együtt egyedüli lányként a VIXX-szel... Minden, amit sütöttem, az 25.-e délben el is fogyott teljesen. Egy morzsa maradt talán, azt is nekem hagyták a bélpoklosok... Nem csoda, hogy 27-én kicsit kiéheztem egy kis édességre.
- Raviiii~ - nyafogtam fülébe. - Kéééérleeeek~!!
- Legyen! Milyen sütit süssünk? - állt fel a kanapéról sokadik kérésemre végre.
- Valami finom, rád bízom, olyan amilyet tudsz!
- Akkor rábasztál Lucám! Nem tudok sütni! - visszaült.
- Héé, ez nem azt jelenti, hogy nem kell segítened! - álltam be a TV elé.
- Ikeeen? - nézett rám.
- Nem, te Ravi vagy, nem Ken! - ezen felröhögött. Ölébe húzott, és csikizni kezdett. - Ha...Hagyd abba! Az oh...oldalam! - röhögtem fel. Mikor eléggé kifáradtunk szemeimb nézett. Hosszasan voltunk így, majd közelebb hajolt hozzám és kedvesen csókot lehelt ajkaimra.

-Ymola-

# Miss You /One shot/

Utólag is boldog karácsonyt Imolasz! owo

[ zene ]

Tegnap késő este értem haza, ezért ma hamar le akartam feküdni, hogy holnapra kipihent legyek. El is mentem lezuhanyozni és fogat mosni. Elbattyogtam a szobába és befeküdtem az ágyba. A barátom, mivel (turnén voltak) csak reggel ér haza, így nehezen tudtam elaludni. Bekapcsoltam egy lassú számot a telefonomon, majd nehézkesen álomba merültem...

..."Reggel" egyszer csak annyit éreztem, hogy valaki rám ugrik. Igaz a csontjaim majdnem összeroppantak, de én továbbra is csak aludtam.

- Imolaaaa! - ordított a fülembe. - Délután 1 óra van, most már igazán felkelhetnél! - Leszállt rólam és elindult kifelé, de elé rohantam és ráugrottam. Ezzel sikeresen a földre estünk.

- Hiányoztál! - mondtam neki és egy apró puszit nyomtam arcára.

- És ezért így kell köszönteni? - próbált rám nézni kiskutya szemekkel, de végül csak elnevette magát.

- Igen. - mosolyogtam rá.

Lassan közelített arcom felé, majd hirtelen megcsókolt. Kicsit később már csak a levegőhiány miatt váltunk el egymástól.

- Szerintem menjünk feldíszíteni a fát. - simított végig arcomon.

- Oké.

- Na!

- Na! 

- Mozdulj már! - pöckölte meg homlokomat.

- Mozdulj már! - ismételtem meg amit mondott.

Azzal lelökött magáról és a nappali felé startolt. Utána mentem és segítettem kivenni a díszeket a szekrényből. Miután az összes dekorációt kipakoltuk, elkezdtük feldíszíteni a karácsonyfát. Hamar készen is lettünk vele, így kitaláltuk, hogy nekiállunk sütni egy kis mézeskalácsot. Átmentünk a konyhába, majd kivettük az édességhez a hozzávalókat. Pillanatok alatt elkészítettük a tésztát, és már nyújthattuk is ki. Kiszaggattuk a formákat és rátettük a sütőpapírral beterített tepsibe. Betettük az előmelegített sütőbe és vártuk, hogy egykettőre megsüljön. Amíg a sütőbe melegedett a mézeskalács, addig megcsináltuk hozzá a cukormázat. Ken-nek köszönhetően az egész mindenség olyan lett.

- Olyan ügyes vagy hallod!

- Köszi. - mosolygott rám.

- Nincs mit. - néztem rá értelmetlen fejjel.

- Szerintem jó lesz már a süti.

- Akkor vedd ki, én addig belerakom a habzsákba a cukormázat.

- Oké. - ugrált el a sütőig.

Lerakta a tepsit az asztalra és vártuk, hogy mihamarabb kihűljön. 15-20 perc múlva már díszítettük is őket. Rövid időn belül végeztünk a sütik kidekorálásával. Ken letakarított mindent, ahova ment a mázból, azután elmosogatta a használt eszközöket. Nekem még maradt bőven a cukormázból, így elkezdtem megenni, hogy ne keljen kidobni. Ahogy a számba nyomtam egy keveset, váratlanul meglökött kedves Ken.

- Kész vagyok! - ordította, és "véletlenül nekem jött."

- Te hülye gyerek! Majdnem félrenyeltem! - kiabáltam rá.

- Bocsi. - kért bocsánatot, aztán hátulról átölelt.

- Cöh! Olyan lett az egész arcom te zizi!

Megfogta kezemet és maga felé fordított, majd lenyalta arcomról a krémet. Végül egy apró puszit nyomott ajkamra.

- Nem megyünk el sétálni? - kérdezte suttogva, miközben átölelt.

- Tőlem mehetünk.

- Oké, akkor elmegyek felöltözni.

Amíg ez a hülye felöltözik, addig leülök egy kicsit TV-zni... Szerintem bealudhattam, mert csak arra lettem figyelmes, hogy Ken suttog valamit a fülembe.

- Kint megvárlak. - nyomott puszit a pofimra.

- Jó, mindjárt megyek! - vártam, hogy észhez térjek, majd mikor kitisztult a kép, elmentem felvenni a csizmámat és a kabátomat. 

Kimentem a ház elé, de Ken sehol. Hol van ez az idióta? Azt mondta kint megvár... Na várj csak majd visszakapod! A semmiből előkerült a barátom egy hirtelen mozdulattal felkapott és kétszer megpörgetett a levegőbe.

- Na indulhatunk? - kérdezte, nagy mosollyal teli arcán.

- Igen is! - vágtam magam vigyázzba. 

Ezen csak elnevette magát, majd megfogta kezemet és indultunk. A park felé vettünk az irányt. Későre jár az idő. Azt hiszem 9-10 óra körül lehet. Egy lélek sincs az utcán. Csak mi vagyunk... csak mi ketten. A turné miatt is csak keveset tudtunk beszélgetni. Boldog vagyok, hogy ismét együtt lehetünk. Gondolkozásomból Ken ébresztett fel.

- Hahó! Itt vagy? Valamin nagyon gondolkoztál... - szólalt meg.

- Ja, igen itt, csak... - megálltunk és egymás felé fordultunk. - Annyira hiányoztál. - szemeimben könnyek szöktek, és sírni kezdtem.

- Hjajj, te is hiányoztál, de most már ne sírj, itt vagyok neked. - ölelt át és hátamat simogatta vigasztalás képpen. 

- Gyere, jeges az út csúszkáljunk egyet! - mosolygott, hogy jobb kedvre derítsen. Sikerült neki. Nevetve futottam utána.

- Várj meg! - csúsztam utána a jeges úton, mikor egy nem várt pillanatban kétszer megpördültem, de úgy, hogy nem estem el! - Wooow! Na látod így csinálják a profik! - sétáltam el mellette kiegyenesedve.

- Igen? Azt hiszed menő vagy? - Azzal futni kezdett és amilyen sebességgel csúszott, úgy is esett el. Odasiettem hozzá, majd felsegítettem volna, de ez az idióta lerántott magára.

- Na látod így csinálják a profik! 

- Igen, nagyon ügyes vagy! - dicsérem meg nevetve.

- Tudom. - hosszasan szemeztünk egymással, mikor Ken futótűzként ajkaimra tapadt. Lágyan csókolt, de mégis tele volt érzelmekkel...

- Jill -

#1 Imagine (Hongbin)

A kanapén ültél, szorosan a telefon mellett. "Szóval tényleg elfelejtett… Nem voltam több neki egy puszta kalandnál…" - gondoltad.
- ______, fogadd már el, nem fog keresni… Már három. napja ott ülsz, szerinted ezek után eszébe jutsz? - mondta neked lakótársad és egyben legjobb barátnőd.
- Igazad lehet… - és ezzel ott hagytad a telefont. 20 perc múlva mobilod megcsörrent. Azt hitted ő, de ismeretlen szám hívott. De az ő száma benne van a telefonodban. Szomorúan vetted fel. - Igen, tessék? - szólaltál meg.
- Nyisd ki az ajtót! - szólalt meg az idegen. Mire válaszolni tudtál volna lerakta. Hajtott a kíváncsiság, hogy mégis ki volt ez, és mit akart. A bejárathoz léptél, majd kinyitottad. Egy háttal voltál szemben.
- Segíthetek? - kérdezted. Az illető megfordult. Ő állt szemben veled, egy csokor virággal. Ő, Lee Hongbin.
- Sajnálom, hogy nem hívtalak, de… - nem engedted, hogy befejezze mondatát, ajkaira tapadtál. Mikor elváltatok rá néztél.
- A lényeg az, hogy újra itt vagy! - hosszasan szemeztetek, majd ölébe kapott, és becipelt a hálószobába.

-Ymola-

# Kellemetlen meglepetés /One shot/

Vajon mennyit kell inni ahhoz, hogy elfelejtsük a történteket? Nos, nekem sikerült…

…Egy kis szülinapi bulit rendeztünk, hiszen ma van a 18. szülinapom. Pontosabban holnap lesz, csak áttettük egy nappal előrébb. Este 11 körül meg is érkezett mindenki, és kezdődhetett a jókedv. Először tánc versenyeztünk, majd a vesztesnek mindig innia kellett egy kis whisky-t. Körülbelül már a 23. körnél tarthattunk, mikor valaki hirtelen kikapta a kezemből az alkohollal teli üveget. Innentől kezdve már csak arra emlékszem, hogy egymástól elvéve a poharakat, kortyolgattunk bele az alkoholos italokba…

Másnap miután felébredtem, ”lesiettem” a konyhába bevenni egy fájdalomcsillapítót, mivel hasogatott a fejem az alkohol végett. Mikor végignéztem a pulton mindenhol csak üres flakonok és poharak voltak széjjel hajítva. Amíg vártam a gyógyszer hatására, addig a konyhapulton támaszkodtam. Hiányosságot éreztem. Valaki hiányzott nekem, aki már reggel sem volt mellettem. Meg is van!

Hongbin. De vajon hol lehet? Mindig szól nekem, ha hazamegy, akkor most miért nem? Vagy valami rosszat tettem, és inkább szó nélkül lelépett? Nem, biztos vagyok benne, hogy nem tennék semmi olyasmit, ami neki rossz lenne; de akkor meg hova tűnt? Elindultam megnézni, először a fürdőszobát. Nem volt ott. Majd a nappali felé vettem az irányt, és akkor megpillantottam őt… Szemeim könnybe lábadtak… Ott feküdt mozdulatlanul. Kezei elvágva, és úgy szintén a nyaka, és a szíve tájékán is voltak késvágások nyomai. Odaszaladtam hozzá. Térdre rogytam és zokogni kezdtem.

 -Hongbin… Kérlek… ne hagyj itt. Nem hagyhatsz itt… egyedül. – a könnyeim megállíthatatlanul folytak végig arcomon.

Furcsa érzések fogtak el. Űr – amit maga után hagyott. Őt fogom keresni mindenkiben, bár tudom, hogy ez lehetetlen, hisz nincsenek egyforma emberek. Nekem Ő volt az, akiben minden meg volt. Ő volt nekem az igazi.  Kíváncsiság – hogy vajon ki tehette ezt? Barátnő vagy csak szimplán egy jó barát? Még kiderülhet, de amit tett azt soha nem fogom megbocsájtani!...Még sok ehhez hasonló érzelmek kavarogtak bennem. Szinte már remegtem a sírástól, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Túlságosan hiányzik, már most. Mi lesz később? Bele sem merek gondolni… Mostantól föntről fog rám vigyázni.

Megfogtam kezét és kinéztem az ablakon, fel az égre, majd hangosan kimondtam.

-Szeretlek Hongbin ! Mindennél jobban!...Remélem hallottad odafönt! – halvány mosoly ült arcomra, s még jobban sírni kezdtem.

  - Jill -