#2 Imagine (Ravi)

Lucámnak <3 remélem tetszeni fog k? :(

Karácsony elteltével sok süti marad egy átlagos háztartásban. Igen, ezt mondják az okosok. Akkor ők még nem éltek együtt egyedüli lányként a VIXX-szel... Minden, amit sütöttem, az 25.-e délben el is fogyott teljesen. Egy morzsa maradt talán, azt is nekem hagyták a bélpoklosok... Nem csoda, hogy 27-én kicsit kiéheztem egy kis édességre.
- Raviiii~ - nyafogtam fülébe. - Kéééérleeeek~!!
- Legyen! Milyen sütit süssünk? - állt fel a kanapéról sokadik kérésemre végre.
- Valami finom, rád bízom, olyan amilyet tudsz!
- Akkor rábasztál Lucám! Nem tudok sütni! - visszaült.
- Héé, ez nem azt jelenti, hogy nem kell segítened! - álltam be a TV elé.
- Ikeeen? - nézett rám.
- Nem, te Ravi vagy, nem Ken! - ezen felröhögött. Ölébe húzott, és csikizni kezdett. - Ha...Hagyd abba! Az oh...oldalam! - röhögtem fel. Mikor eléggé kifáradtunk szemeimb nézett. Hosszasan voltunk így, majd közelebb hajolt hozzám és kedvesen csókot lehelt ajkaimra.

-Ymola-

# Miss You /One shot/

Utólag is boldog karácsonyt Imolasz! owo

[ zene ]

Tegnap késő este értem haza, ezért ma hamar le akartam feküdni, hogy holnapra kipihent legyek. El is mentem lezuhanyozni és fogat mosni. Elbattyogtam a szobába és befeküdtem az ágyba. A barátom, mivel (turnén voltak) csak reggel ér haza, így nehezen tudtam elaludni. Bekapcsoltam egy lassú számot a telefonomon, majd nehézkesen álomba merültem...

..."Reggel" egyszer csak annyit éreztem, hogy valaki rám ugrik. Igaz a csontjaim majdnem összeroppantak, de én továbbra is csak aludtam.

- Imolaaaa! - ordított a fülembe. - Délután 1 óra van, most már igazán felkelhetnél! - Leszállt rólam és elindult kifelé, de elé rohantam és ráugrottam. Ezzel sikeresen a földre estünk.

- Hiányoztál! - mondtam neki és egy apró puszit nyomtam arcára.

- És ezért így kell köszönteni? - próbált rám nézni kiskutya szemekkel, de végül csak elnevette magát.

- Igen. - mosolyogtam rá.

Lassan közelített arcom felé, majd hirtelen megcsókolt. Kicsit később már csak a levegőhiány miatt váltunk el egymástól.

- Szerintem menjünk feldíszíteni a fát. - simított végig arcomon.

- Oké.

- Na!

- Na! 

- Mozdulj már! - pöckölte meg homlokomat.

- Mozdulj már! - ismételtem meg amit mondott.

Azzal lelökött magáról és a nappali felé startolt. Utána mentem és segítettem kivenni a díszeket a szekrényből. Miután az összes dekorációt kipakoltuk, elkezdtük feldíszíteni a karácsonyfát. Hamar készen is lettünk vele, így kitaláltuk, hogy nekiállunk sütni egy kis mézeskalácsot. Átmentünk a konyhába, majd kivettük az édességhez a hozzávalókat. Pillanatok alatt elkészítettük a tésztát, és már nyújthattuk is ki. Kiszaggattuk a formákat és rátettük a sütőpapírral beterített tepsibe. Betettük az előmelegített sütőbe és vártuk, hogy egykettőre megsüljön. Amíg a sütőbe melegedett a mézeskalács, addig megcsináltuk hozzá a cukormázat. Ken-nek köszönhetően az egész mindenség olyan lett.

- Olyan ügyes vagy hallod!

- Köszi. - mosolygott rám.

- Nincs mit. - néztem rá értelmetlen fejjel.

- Szerintem jó lesz már a süti.

- Akkor vedd ki, én addig belerakom a habzsákba a cukormázat.

- Oké. - ugrált el a sütőig.

Lerakta a tepsit az asztalra és vártuk, hogy mihamarabb kihűljön. 15-20 perc múlva már díszítettük is őket. Rövid időn belül végeztünk a sütik kidekorálásával. Ken letakarított mindent, ahova ment a mázból, azután elmosogatta a használt eszközöket. Nekem még maradt bőven a cukormázból, így elkezdtem megenni, hogy ne keljen kidobni. Ahogy a számba nyomtam egy keveset, váratlanul meglökött kedves Ken.

- Kész vagyok! - ordította, és "véletlenül nekem jött."

- Te hülye gyerek! Majdnem félrenyeltem! - kiabáltam rá.

- Bocsi. - kért bocsánatot, aztán hátulról átölelt.

- Cöh! Olyan lett az egész arcom te zizi!

Megfogta kezemet és maga felé fordított, majd lenyalta arcomról a krémet. Végül egy apró puszit nyomott ajkamra.

- Nem megyünk el sétálni? - kérdezte suttogva, miközben átölelt.

- Tőlem mehetünk.

- Oké, akkor elmegyek felöltözni.

Amíg ez a hülye felöltözik, addig leülök egy kicsit TV-zni... Szerintem bealudhattam, mert csak arra lettem figyelmes, hogy Ken suttog valamit a fülembe.

- Kint megvárlak. - nyomott puszit a pofimra.

- Jó, mindjárt megyek! - vártam, hogy észhez térjek, majd mikor kitisztult a kép, elmentem felvenni a csizmámat és a kabátomat. 

Kimentem a ház elé, de Ken sehol. Hol van ez az idióta? Azt mondta kint megvár... Na várj csak majd visszakapod! A semmiből előkerült a barátom egy hirtelen mozdulattal felkapott és kétszer megpörgetett a levegőbe.

- Na indulhatunk? - kérdezte, nagy mosollyal teli arcán.

- Igen is! - vágtam magam vigyázzba. 

Ezen csak elnevette magát, majd megfogta kezemet és indultunk. A park felé vettünk az irányt. Későre jár az idő. Azt hiszem 9-10 óra körül lehet. Egy lélek sincs az utcán. Csak mi vagyunk... csak mi ketten. A turné miatt is csak keveset tudtunk beszélgetni. Boldog vagyok, hogy ismét együtt lehetünk. Gondolkozásomból Ken ébresztett fel.

- Hahó! Itt vagy? Valamin nagyon gondolkoztál... - szólalt meg.

- Ja, igen itt, csak... - megálltunk és egymás felé fordultunk. - Annyira hiányoztál. - szemeimben könnyek szöktek, és sírni kezdtem.

- Hjajj, te is hiányoztál, de most már ne sírj, itt vagyok neked. - ölelt át és hátamat simogatta vigasztalás képpen. 

- Gyere, jeges az út csúszkáljunk egyet! - mosolygott, hogy jobb kedvre derítsen. Sikerült neki. Nevetve futottam utána.

- Várj meg! - csúsztam utána a jeges úton, mikor egy nem várt pillanatban kétszer megpördültem, de úgy, hogy nem estem el! - Wooow! Na látod így csinálják a profik! - sétáltam el mellette kiegyenesedve.

- Igen? Azt hiszed menő vagy? - Azzal futni kezdett és amilyen sebességgel csúszott, úgy is esett el. Odasiettem hozzá, majd felsegítettem volna, de ez az idióta lerántott magára.

- Na látod így csinálják a profik! 

- Igen, nagyon ügyes vagy! - dicsérem meg nevetve.

- Tudom. - hosszasan szemeztünk egymással, mikor Ken futótűzként ajkaimra tapadt. Lágyan csókolt, de mégis tele volt érzelmekkel...

- Jill -

#1 Imagine (Hongbin)

A kanapén ültél, szorosan a telefon mellett. "Szóval tényleg elfelejtett… Nem voltam több neki egy puszta kalandnál…" - gondoltad.
- ______, fogadd már el, nem fog keresni… Már három. napja ott ülsz, szerinted ezek után eszébe jutsz? - mondta neked lakótársad és egyben legjobb barátnőd.
- Igazad lehet… - és ezzel ott hagytad a telefont. 20 perc múlva mobilod megcsörrent. Azt hitted ő, de ismeretlen szám hívott. De az ő száma benne van a telefonodban. Szomorúan vetted fel. - Igen, tessék? - szólaltál meg.
- Nyisd ki az ajtót! - szólalt meg az idegen. Mire válaszolni tudtál volna lerakta. Hajtott a kíváncsiság, hogy mégis ki volt ez, és mit akart. A bejárathoz léptél, majd kinyitottad. Egy háttal voltál szemben.
- Segíthetek? - kérdezted. Az illető megfordult. Ő állt szemben veled, egy csokor virággal. Ő, Lee Hongbin.
- Sajnálom, hogy nem hívtalak, de… - nem engedted, hogy befejezze mondatát, ajkaira tapadtál. Mikor elváltatok rá néztél.
- A lényeg az, hogy újra itt vagy! - hosszasan szemeztetek, majd ölébe kapott, és becipelt a hálószobába.

-Ymola-

# Kellemetlen meglepetés /One shot/

Vajon mennyit kell inni ahhoz, hogy elfelejtsük a történteket? Nos, nekem sikerült…

…Egy kis szülinapi bulit rendeztünk, hiszen ma van a 18. szülinapom. Pontosabban holnap lesz, csak áttettük egy nappal előrébb. Este 11 körül meg is érkezett mindenki, és kezdődhetett a jókedv. Először tánc versenyeztünk, majd a vesztesnek mindig innia kellett egy kis whisky-t. Körülbelül már a 23. körnél tarthattunk, mikor valaki hirtelen kikapta a kezemből az alkohollal teli üveget. Innentől kezdve már csak arra emlékszem, hogy egymástól elvéve a poharakat, kortyolgattunk bele az alkoholos italokba…

Másnap miután felébredtem, ”lesiettem” a konyhába bevenni egy fájdalomcsillapítót, mivel hasogatott a fejem az alkohol végett. Mikor végignéztem a pulton mindenhol csak üres flakonok és poharak voltak széjjel hajítva. Amíg vártam a gyógyszer hatására, addig a konyhapulton támaszkodtam. Hiányosságot éreztem. Valaki hiányzott nekem, aki már reggel sem volt mellettem. Meg is van!

Hongbin. De vajon hol lehet? Mindig szól nekem, ha hazamegy, akkor most miért nem? Vagy valami rosszat tettem, és inkább szó nélkül lelépett? Nem, biztos vagyok benne, hogy nem tennék semmi olyasmit, ami neki rossz lenne; de akkor meg hova tűnt? Elindultam megnézni, először a fürdőszobát. Nem volt ott. Majd a nappali felé vettem az irányt, és akkor megpillantottam őt… Szemeim könnybe lábadtak… Ott feküdt mozdulatlanul. Kezei elvágva, és úgy szintén a nyaka, és a szíve tájékán is voltak késvágások nyomai. Odaszaladtam hozzá. Térdre rogytam és zokogni kezdtem.

 -Hongbin… Kérlek… ne hagyj itt. Nem hagyhatsz itt… egyedül. – a könnyeim megállíthatatlanul folytak végig arcomon.

Furcsa érzések fogtak el. Űr – amit maga után hagyott. Őt fogom keresni mindenkiben, bár tudom, hogy ez lehetetlen, hisz nincsenek egyforma emberek. Nekem Ő volt az, akiben minden meg volt. Ő volt nekem az igazi.  Kíváncsiság – hogy vajon ki tehette ezt? Barátnő vagy csak szimplán egy jó barát? Még kiderülhet, de amit tett azt soha nem fogom megbocsájtani!...Még sok ehhez hasonló érzelmek kavarogtak bennem. Szinte már remegtem a sírástól, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Túlságosan hiányzik, már most. Mi lesz később? Bele sem merek gondolni… Mostantól föntről fog rám vigyázni.

Megfogtam kezét és kinéztem az ablakon, fel az égre, majd hangosan kimondtam.

-Szeretlek Hongbin ! Mindennél jobban!...Remélem hallottad odafönt! – halvány mosoly ült arcomra, s még jobban sírni kezdtem.

  - Jill -