Vajon mennyit kell inni ahhoz, hogy elfelejtsük a
történteket? Nos, nekem sikerült…
…Egy kis szülinapi bulit rendeztünk, hiszen ma van a 18.
szülinapom. Pontosabban holnap lesz, csak áttettük egy nappal előrébb. Este 11
körül meg is érkezett mindenki, és kezdődhetett a jókedv. Először
tánc versenyeztünk, majd a vesztesnek mindig innia kellett egy kis whisky-t.
Körülbelül már a 23. körnél tarthattunk, mikor valaki hirtelen kikapta a
kezemből az alkohollal teli üveget. Innentől kezdve már csak arra emlékszem,
hogy egymástól elvéve a poharakat, kortyolgattunk bele az alkoholos italokba…
Másnap miután felébredtem, ”lesiettem” a konyhába bevenni
egy fájdalomcsillapítót, mivel hasogatott a fejem az alkohol végett. Mikor
végignéztem a pulton mindenhol csak üres flakonok és poharak voltak széjjel
hajítva. Amíg vártam a gyógyszer hatására, addig a konyhapulton támaszkodtam. Hiányosságot éreztem. Valaki hiányzott nekem, aki már reggel sem volt
mellettem. Meg is van!
Hongbin. De vajon hol lehet? Mindig szól nekem, ha hazamegy,
akkor most miért nem? Vagy valami rosszat tettem, és inkább szó nélkül lelépett?
Nem, biztos vagyok benne, hogy nem tennék semmi olyasmit, ami neki rossz lenne;
de akkor meg hova tűnt? Elindultam megnézni, először a fürdőszobát. Nem volt
ott. Majd a nappali felé vettem az irányt, és akkor megpillantottam őt… Szemeim
könnybe lábadtak… Ott feküdt mozdulatlanul. Kezei elvágva, és úgy szintén a
nyaka, és a szíve tájékán is voltak késvágások nyomai. Odaszaladtam hozzá.
Térdre rogytam és zokogni kezdtem.
-Hongbin… Kérlek… ne
hagyj itt. Nem hagyhatsz itt… egyedül. – a könnyeim megállíthatatlanul folytak
végig arcomon.
Furcsa érzések fogtak el. Űr – amit maga után hagyott. Őt
fogom keresni mindenkiben, bár tudom, hogy ez lehetetlen, hisz nincsenek
egyforma emberek. Nekem Ő volt az, akiben minden meg volt. Ő volt nekem az
igazi. Kíváncsiság – hogy vajon ki
tehette ezt? Barátnő vagy csak szimplán egy jó barát? Még kiderülhet, de amit
tett azt soha nem fogom megbocsájtani!...Még sok ehhez hasonló érzelmek
kavarogtak bennem. Szinte már remegtem a sírástól, de egyszerűen nem bírtam
abbahagyni. Túlságosan hiányzik, már most. Mi lesz később? Bele sem merek
gondolni… Mostantól föntről fog rám vigyázni.
Megfogtam kezét és kinéztem az ablakon, fel az égre, majd
hangosan kimondtam.
-Szeretlek Hongbin ! Mindennél jobban!...Remélem hallottad
odafönt! – halvány mosoly ült arcomra, s még jobban sírni kezdtem.
- Jill -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése