Utólag is boldog karácsonyt Imolasz! owo
[ zene ]
Tegnap késő este értem haza, ezért ma hamar le akartam feküdni, hogy holnapra kipihent legyek. El is mentem lezuhanyozni és fogat mosni. Elbattyogtam a szobába és befeküdtem az ágyba. A barátom, mivel (turnén voltak) csak reggel ér haza, így nehezen tudtam elaludni. Bekapcsoltam egy lassú számot a telefonomon, majd nehézkesen álomba merültem...
..."Reggel" egyszer csak annyit éreztem, hogy valaki rám ugrik. Igaz a csontjaim majdnem összeroppantak, de én továbbra is csak aludtam.
- Imolaaaa! - ordított a fülembe. - Délután 1 óra van, most már igazán felkelhetnél! - Leszállt rólam és elindult kifelé, de elé rohantam és ráugrottam. Ezzel sikeresen a földre estünk.
- Hiányoztál! - mondtam neki és egy apró puszit nyomtam arcára.
- És ezért így kell köszönteni? - próbált rám nézni kiskutya szemekkel, de végül csak elnevette magát.
- Igen. - mosolyogtam rá.
Lassan közelített arcom felé, majd hirtelen megcsókolt. Kicsit később már csak a levegőhiány miatt váltunk el egymástól.
- Szerintem menjünk feldíszíteni a fát. - simított végig arcomon.
- Oké.
- Na!
- Na!
- Mozdulj már! - pöckölte meg homlokomat.
- Mozdulj már! - ismételtem meg amit mondott.
Azzal lelökött magáról és a nappali felé startolt. Utána mentem és segítettem kivenni a díszeket a szekrényből. Miután az összes dekorációt kipakoltuk, elkezdtük feldíszíteni a karácsonyfát. Hamar készen is lettünk vele, így kitaláltuk, hogy nekiállunk sütni egy kis mézeskalácsot. Átmentünk a konyhába, majd kivettük az édességhez a hozzávalókat. Pillanatok alatt elkészítettük a tésztát, és már nyújthattuk is ki. Kiszaggattuk a formákat és rátettük a sütőpapírral beterített tepsibe. Betettük az előmelegített sütőbe és vártuk, hogy egykettőre megsüljön. Amíg a sütőbe melegedett a mézeskalács, addig megcsináltuk hozzá a cukormázat. Ken-nek köszönhetően az egész mindenség olyan lett.
- Olyan ügyes vagy hallod!
- Köszi. - mosolygott rám.
- Nincs mit. - néztem rá értelmetlen fejjel.
- Szerintem jó lesz már a süti.
- Akkor vedd ki, én addig belerakom a habzsákba a cukormázat.
- Oké. - ugrált el a sütőig.
Lerakta a tepsit az asztalra és vártuk, hogy mihamarabb kihűljön. 15-20 perc múlva már díszítettük is őket. Rövid időn belül végeztünk a sütik kidekorálásával. Ken letakarított mindent, ahova ment a mázból, azután elmosogatta a használt eszközöket. Nekem még maradt bőven a cukormázból, így elkezdtem megenni, hogy ne keljen kidobni. Ahogy a számba nyomtam egy keveset, váratlanul meglökött kedves Ken.
- Kész vagyok! - ordította, és "véletlenül nekem jött."
- Te hülye gyerek! Majdnem félrenyeltem! - kiabáltam rá.
- Bocsi. - kért bocsánatot, aztán hátulról átölelt.
- Cöh! Olyan lett az egész arcom te zizi!
Megfogta kezemet és maga felé fordított, majd lenyalta arcomról a krémet. Végül egy apró puszit nyomott ajkamra.
- Nem megyünk el sétálni? - kérdezte suttogva, miközben átölelt.
- Tőlem mehetünk.
- Oké, akkor elmegyek felöltözni.
Amíg ez a hülye felöltözik, addig leülök egy kicsit TV-zni... Szerintem bealudhattam, mert csak arra lettem figyelmes, hogy Ken suttog valamit a fülembe.
- Kint megvárlak. - nyomott puszit a pofimra.
- Jó, mindjárt megyek! - vártam, hogy észhez térjek, majd mikor kitisztult a kép, elmentem felvenni a csizmámat és a kabátomat.
Kimentem a ház elé, de Ken sehol. Hol van ez az idióta? Azt mondta kint megvár... Na várj csak majd visszakapod! A semmiből előkerült a barátom egy hirtelen mozdulattal felkapott és kétszer megpörgetett a levegőbe.
- Na indulhatunk? - kérdezte, nagy mosollyal teli arcán.
- Igen is! - vágtam magam vigyázzba.
Ezen csak elnevette magát, majd megfogta kezemet és indultunk. A park felé vettünk az irányt. Későre jár az idő. Azt hiszem 9-10 óra körül lehet. Egy lélek sincs az utcán. Csak mi vagyunk... csak mi ketten. A turné miatt is csak keveset tudtunk beszélgetni. Boldog vagyok, hogy ismét együtt lehetünk. Gondolkozásomból Ken ébresztett fel.
- Hahó! Itt vagy? Valamin nagyon gondolkoztál... - szólalt meg.
- Ja, igen itt, csak... - megálltunk és egymás felé fordultunk. - Annyira hiányoztál. - szemeimben könnyek szöktek, és sírni kezdtem.
- Hjajj, te is hiányoztál, de most már ne sírj, itt vagyok neked. - ölelt át és hátamat simogatta vigasztalás képpen.
- Gyere, jeges az út csúszkáljunk egyet! - mosolygott, hogy jobb kedvre derítsen. Sikerült neki. Nevetve futottam utána.
- Várj meg! - csúsztam utána a jeges úton, mikor egy nem várt pillanatban kétszer megpördültem, de úgy, hogy nem estem el! - Wooow! Na látod így csinálják a profik! - sétáltam el mellette kiegyenesedve.
- Igen? Azt hiszed menő vagy? - Azzal futni kezdett és amilyen sebességgel csúszott, úgy is esett el. Odasiettem hozzá, majd felsegítettem volna, de ez az idióta lerántott magára.
- Na látod így csinálják a profik!
- Igen, nagyon ügyes vagy! - dicsérem meg nevetve.
- Tudom. - hosszasan szemeztünk egymással, mikor Ken futótűzként ajkaimra tapadt. Lágyan csókolt, de mégis tele volt érzelmekkel...
- Jill -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése